Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

IVÓSZÜNET 2019 ? BEHARANGOZÓ A 16. FORDULÓRA

 

ivoszunet-kezdolap.jpg

 

Véber György ( képen ) a Fővárosi Vízművek SK vezetőedzőjét a Budapest Bajnokság I. osztályú bajoki mérkőzés 14. fordulójában

   veber-01.jpg

F. Vízművek SK 2 - 2 Újpest FC II.

 Dr. Szanyi Ádám ( képen ) játékvezető kiállította a szakembert..

  szanyi-adam-02--1-.jpg

 

A Fegyelmi Bizottság a 22.§ 2/b pontja alapján 2018.november 20-án , az alábbi határozatot hozta.

22. § A játékvezetővel szemben elkövetett sportszerűtlenség, tettlegesség sportszakember részéről
(1)
Annak a sportszakembernek, aki a játékvezető – ide értve a játékvezető segítőjét is – téves vagy tévesnek vélt döntése, ítélete ellen szóval vagy mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozik, vagy a működésére negatív kijelentést tesz: a) pénzbüntetés 50.000.- Ft-tól - 500.000.- Ft-ig terjedhet; b) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hat mérkőzésre; c) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy héttől - egy évig.

(2)
Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a játékvezető személyére sértő kifejezéseket használ, ilyen jellegű mozdulatot tesz, vagy a játékvezetővel szemben fenyegetően lép fel:

a) pénzbüntetés 100.000 Ft-tól - 800.000.- Ft-ig terjedhet;

b) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől három-nyolc mérkőzésre;

c) eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől kettő hónaptól-két évig;
(3)
Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a játékvezetőt leköpi, tettlegesen bántalmazza, vagy erre kísérletet tesz, fegyelmi vétséget követ el, ezért a büntetése: a) Ha sérülést nem okozott: eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől hat hónaptól végleges időtartamra b) Ha sérülést okozott: eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, öt évtől végleges időtartamra.

három meccses eltiltást szabott ki Véber Györgyre.

15. forduló : Svábhegy FC - F. Vízművek SK

16. forduló : 43. Sz. Építők SK - F. Vízművek SK

17. forduló : F. Vízművek SK - Pestszentimrei SK

 

 

logo-2016-ujbuda-kft.jpg

Kenyó Zoltán ( képen ) az Újbudai FC Voyage Szakmai Igazgatóját a Fegyelmi Bizottság négy meccses eltiltással sújtotta a Sportszakembert 2018. november 20-i ülésén.

  kenyo-zoltan-ujbudai-fc-voyage.jpg

F.SZ.  22.§ 2/b pontja alapján.

22. § A játékvezetővel szemben elkövetett sportszerűtlenség, tettlegesség sportszakember részéről
(1)
Annak a sportszakembernek, aki a játékvezető – ide értve a játékvezető segítőjét is – téves vagy tévesnek vélt döntése, ítélete ellen szóval vagy mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozik, vagy a működésére negatív kijelentést tesz: a) pénzbüntetés 50.000.- Ft-tól - 500.000.- Ft-ig terjedhet; b) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hat mérkőzésre; c) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy héttől - egy évig.

(2)
Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a játékvezető személyére sértő kifejezéseket használ, ilyen jellegű mozdulatot tesz, vagy a játékvezetővel szemben fenyegetően lép fel:

a) pénzbüntetés 100.000 Ft-tól - 800.000.- Ft-ig terjedhet;

b) eltiltás mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől három-nyolc mérkőzésre;

c) eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől kettő hónaptól-két évig;
(3)
Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a játékvezetőt leköpi, tettlegesen bántalmazza, vagy erre kísérletet tesz, fegyelmi vétséget követ el, ezért a büntetése: a) Ha sérülést nem okozott: eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől hat hónaptól végleges időtartamra b) Ha sérülést okozott: eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, öt évtől végleges időtartamra.

15. forduló : Újpest FC II. - Újbudai FC Voyage

16. forduló : Svábhegy FC - Újbudai FC Voyage

17. forduló: 43. Sz. Építők SK - Újbudai FC Voyage

18. forduló : Pestszentimei SK - Újbudai FC Voyage

 

A Fegyelmi Bizottság Elnöke aki a határozatokat jóváhagyja : Medák Sándor Úr.

medak.jpg

 

 

A 2018 - 2019- es Budapest I. osztályú bajnokság 14. fordulójában a

Csep Gól FC SE - 43.Sz. Építők SK

mérkőzésen , Balazsin Andrást ( képen ) a 94. percben a játékvezető Agócs Róbert kiállította.

Balazsin András 43as

A Fegyelmi Bizottág a 15.§ 2/a pontja alapján három (3 ) bajnoki mérkőzéstől eltiltotta.

15. § Az ellenfél leköpése, megütése Az a labdarúgó, aki az ellenfelét leköpi, lefejeli, tenyérrel, kézzel, ököllel, karral, könyökkel vagy térddel, illetve valamilyen tárggyal (például: labdával) megüti, vagy ezek valamelyikére kísérletet tesz, fegyelmi vétséget követ el, ezért a büntetése:
(1)
Kísérlet esetén: a) eltiltás kettő - négy mérkőzéstől; b) mérkőzéstől eltiltás kettő héttől - egy évig.
(2)
Ha sérülést nem okozott: 

a)  eltiltás három - hat mérkőzéstől;

b) mérkőzéstől eltiltás három héttől - kettő évig.
(3)
Ha sérülést okozott:  a)  eltiltás négy - tíz mérkőzéstől; b) mérkőzéstől eltiltás egy hónaptól - három évig.

15. forduló : 43.Sz. Építők SK - RAFC

16. forduló : 43.Sz. Építők SK - F. Vízművek SK

17. forduló : 43.Sz. Építők SK - Újbudai FC Voyage

 

 

 

 

 

ÁTIGAZOLÁSI HÍREK

 

logo-2016-testveriseg.jpg

Elek Dániel a Testvériség SE-től  az Issimo csapatához szerződött.

elek-daniel-940105-tesi.jpg

 

logo-2016-epitok.jpg

A 43. Sz. Építők SK  csapatánál leáll a nagypályás megpróbáltatásoktól három játékos :

 

KAVALECZ MÁRK PÁSZTOR ÁDÁM SZENDREI PÉTER

Kavalecz Márk 43-as

Pásztor  Ádám 43-as

szendrei-peter-43-as.jpg

Távoznak  a csapat kötelékéből : Balla Bertalan aki az Erdérthez,  Machalek Attila  a Nimród csapatához valamint Sztranyovszky Márk a Pilisi LK csapatához szegődik.

BALLA BERTALAN

 

MACHELEK ATTILA

SZTRANYOVSZKY MÁRK

balla-bertalan-43-as.jpg

 

machelek-attila-43-as.jpg

sztranyovszky-mark-43-as.jpg

 

visszatér viszont a csapathoz a külföldi kitérője után Horváth Bendegúz, valamint Szabados Krisztián,  aki a sérülését kiheverve újból a csapat rendelkezésére tud állni nagy valószínűséggel.

 

HORVÁTH BENDEGÚZ   SZABADOS KRISZTIÁN
horvath-bendeguz-balazs-43-as.jpg  

szabados-krisztian-43-as.jpg

 

 

ÉRKEZTEK A CSAPATHOZ

BENCE NORBERT

BENCZE NORBERT ÚJBUDA 96.04.19.

ÚJBUDAI FC VOYAGE

CSERTEK DÁNIEL

CSERTEK DÁNIEL ÁKOS 950422 IKARUS

IKARUS BSE

JENCSIK SZILÁRD

jencsik szilárd 43-as

PÉNZÜGYŐR SE II.

VARGA DÁVID

VARGA DÁVID 43-as

GÖNC VSE

logo-2016-epitok.jpg

VARGA ZSOMBOR

VARGA ZSOMBOR 43-as

MAKLÁR SE

TÓTH ZSOMBOR

tóth zsombor 43-as

GÁRDONY SE

JÓKAY GUTTMANN

JÓKAY-GUTTMANN 980408 VÍZ

F. VÍZMŰVEK SK

STAMPF ARMAND

stampf armand 43-as

ISSIMO SE

 

 

 

 

 

 

logo-2016-ikarus.jpg

 

Az Ikarus BSE legénysége két Újpesti játékossal bővült. Balról a képen Shovasztov Daniil, mellete pedig Schmid D. Eliot,

ujpestiek-02.jpg

 

Kettő játékost pedig elengedett az Ikarus BSE Vezetősége.

Borgulya Dánielt, és Borgulya Gábort.

borgulya-daniel-ika.jpg   borgulya-gabor-ika.jpg 

 

logo-2016-pestszentimre.jpg

A Pestszentimreiek csapata nagy valószínűséggel a Kisnémedi csapatától három játékost igazol át.

A Zalaegerszeget , a Békéscsabát , a Diósgyőrt és a Nyíregyházát is erősítő Faragó István is az Imreiek csapatát erősíti a tavaszi folytatásban.

farago-istvan-pestszentimre.jpg

Távozik a klubtól a napi infó szerint  Kunovics Dániel, Zeis Nicolas, és Erdei Viktor.

Erdei Viktor már az ASR Gázgyár csapatánál edz, illetve játszik az edzőmérkőzéseken.

KUNOVICS DÁNIEL ZEIS NICOLAS ERDEI VIKTOR

kunovics-daniel-pszt.jpg

zeis-nicolas-psztimre.jpg

erdei-viktor-asr-gazgyar.jpg

 

Abbahagyják , vagy legalábbis egy darabig leállnak , iskolai illetve munkahelyi elfoglaltságuk végett  Beraki András  és Herbály Gábor.

BERAKI ANDRÁS HERBÁLY GÁBOR

beraki-andras-pszt.jpg

herbaly-gabor-pszt.jpg

 

logo-2016-gazgyar.jpg

 

Három játékos igazolt el a BKV Előre csapatához.

 

IVANCSÓ DÁVID MIKLÓSVÁRI KORNÉL PETRY ZSOLT

ivancso-david-gaz.jpg

miklosvari-kornel--gaz.jpg

petry-zsolt-dominik-gaz-991031.jpg

 

Két játékos viszont érkezett A Sújtás utcába

ERDEI VIKTOR TÓTH GERGELY

erdei-viktor-asr-gazgyar.jpg

 
logo-2016-pestszentimre.jpg

logo-2016-vizmuvek.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.